Biográfia
Suha Kálmán(Mr.Fyord)
Abban a szerencsében volt részem, hogy születésemtől kezdve megismerkedhettem
a zene és a hangszerek csodálatos birodalmával.
Kezdtem cimbalommal, majd hegedűvel ill. nagybőgővel folytattam. Aztán jött a
gitár és a saxofon.
Már négy éves korom óta valami különös vonzalom köt a gitárhoz. Örömöm, bánatom
megértője és kifejezője. Tud velem sírni, nevetni, kiabálni és csendben a szívemből
szólni. Sok nagytudású tanárom volt, akik odaadó őszinteséggel segítették nem
csak zenei, a lelki fejlődésemet is. Elsősorban Édesapám, akitől az első hangszereimet
és életre szóló útmutatásokat kaptam.
Az 1965-70 közötti időben az un. hazai "nagy generáció" szinte valamennyi hírességével
zenéltem. Sokukkal a mai napig tart a jó viszony.
1970-től '86-ig a világot jártam mint zenész. Hajóval körbeutaztam majdnem az
egész Földet. Kevés olyan kikötő van, ahol nem jártam. Magávalragadott a tengerek
és az óceánok világa.Ez a nyugodt légör nagy hatással volt rám, és átformálta
a zene iránti gondolkodásmódomat is. Rengeteg új barátot hozott ez az időszak.
Játszottam világhírességekkel is, mint pl.: Ed Tigpen (Oscar
Peterson dobosa), J. Andersen a jazz élet egyik kiváló bőgőse, Janne
Sefferson a Jazz-Rock gitáros hatalmassága. Joe Pass -szel
sajnos személyesen nem találkoztam, de levelek útján rengeteget tanúltam tőle
is. Egy egyéni gitárjátékot alakitottam ki, nem alkalmazom a megszokott sémákat,
hiszen azokban sok újdonságot nem lel a hallgató. Skanndináv ismerőseim tanácsára
választottam a Mr.Fyord nevet, ami könnyen megjegyezhető, közérthető
különösebb nyelvtudás nélkül. Egyben kifejezi lelki kötődésemet is.
Mindig minden változik, és ez így van jól. Két dolog viszont örök. A Zene és
a Család. A szeretet háttere nélkül számomra nincs muzsika. '86-ban úgy döntöttem,
ideje ritkítanom a jövés-menést. Már nagyon hiányzott feleségem és kislányom
állandó közelsége. Azóta többnyire itthon dolgozom, bár a "dolgozom" nem a legjobb
kifejezés. Zenélek, muzsikálok, élek.
Skanndináv rádiók előszeretettel játsszák a számaimat. Itthon a kereskedelmi
rádiókba meglehetősen nehéz bekerülni. ennek ellenére van néhány hazai rádióállomás,
ahol leadják zenémet, köszönet nekik ezúton is. Szeretem a kihívásokat, feladatokat.
Szerzőként, hangszerelőként, szövegíróként is kapok felkéréseket. A De-pression
együttes 3 lemezén működtem közre, egy videóklippeket tartalmazó DVD
is megjelent.
Sokat játszom a Latin Combo együttessel . Korábban Póka
Egonnal és Fekete Gáborral állandónak mondható jamtriót alkottunk. Gerendával (Gerendás
Péter) sokat beszélgetünk a zenéről, tapasztalainkat megosztjuk egymással.
A Megalit együttessel szakmai elismerésben részesültünk, valamint
rendszeresen koncerteztünk és lemezt is készítettünk.Sajnos kiadó és pénzhiány
miatt a korong nem jelent meg, de az oldalon többek között ez is letölthető!
A szinházi műfaj sem idegen számomra. Több évadon keresztül a Soproni Petőfi
Színház tagja voltam. Hozzávetőleg 30 darabban működtem közre zeneszerzőként
vagy szövegíróként, esteleg mindkettőként.(Rejtősködők,Shakespeare: Sok hűhó
semmiért stb.).
Számos várjáték zenéi is hozzám kötődnek(Sümeg,Szigetvár,Kisvárda). Mindent szeretek
csinálni, ami a zenével kapcsolatos.
A hétköznapok? Azokat meg kell oldani. Így élek!