TÁJÉKOZTATÓ

a szerzők elérhetőségeinek felhasználók részére történő kiadhatóságáról

Kérjük, az alábbi formanyomtatvány kitöltésével irodalmi szerzőként, zeneszerzőként, szövegíróként járuljon hozzá ahhoz, hogy az adatbázisunkban szereplő egyes adatait - magánszférájának tiszteletben tartásával - az ezt írásban kérő felhasználók részére megadhassuk.Ezzel a mű szélesebb körben kerülhet felhasználásra, és így Ön több jogdíjhoz juthat.

Már nyilvánosságra hozott zeneműveknél több olyan felhasználás létezik, amelynél a felhasználó (pl. koncertszervező, lemezkiadó, rádió) nem közvetlenül a szerzőkkel köt felhasználási szerződést, hanem a szerzők erre a célra létrehozott egyesületével, azaz az Artisjusszal. Ilyen esetekben a felhasználó jogdíjat fizet az Artisjusnak, amely azt - kezelési költségének levonása után - felosztja az egyes szerzők között.

Van azonban a zeneműveknek olyan felhasználása is, amelynél a felhasználónak közvetlenül kell a szerzővel megállapodnia. Ilyenek pl. a kottakiadás, a filmalkotásba foglalás, zenei átdolgozás, idegen nyelvre fordítás.

Gyakran előfordul, hogy ilyen felhasználások esetén a felhasználó az Artisjustól kéri a szerző elérhetőségét. Mivel azonban az adatvédelmi jogszabályok folytán az Artisjus nem adhatja ki a magánszemély szerzők személyes adatait, ilyenkor az adatkérést el kell utasítanunk.

Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni, s ezért kérjük, töltse ki az alábbi formanyomtatványt, ha ilyen nyilatkozatot a 2003. májusától használt új "Szerzők adatai" c. adatlapon vagy "Műbejelentés" c. adatlapon még nem tett, illetve az ott megadott elérhetőségek megváltoztak. A kitöltött nyomtatványt a Belföldi Jogosulti Kapcsolatok Osztályára küldheti vissza.

Köszönettel:

Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület


 

Alulírott ............................................................... (születési idő:..................................... lakcím: .................................................................) jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok ahhoz, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület harmadik személyeknek egyedi felhasználási szerződés kötése céljából kiadja

  • a korábban a "Szerzők adatai" c. adatlap "Értesítési cím" rovatában feltüntetett értesítési címemet, illetve
  • következő elérhetőségi adataimat: *

postai cím: .......................................................................................................................

e-mail: .............................................................................................................................

tel: .......................................................... fax: .................................................................

 

Budapest, 20.... év ............................. hó ......... nap

 

............................................................................

aláírás

*Kérjük, olyan elérhetősége(ke)t adjon meg, amelyre az Önt kereső felhasználók kéréseiket biztosan el tudják juttatni.