|
Megjelent a Hivatalos Értesítő 2009/5. számában
ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye (V 09)
a vendéglátó üzletek és kereskedelmi szálláshelyek számára az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának engedélyezése fejében, valamint kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő szerzői és szomszédos jogi jogdíjakról, valamint a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről
A jogdíjközleményben meghatározott felhasználók által történő felhasználás tekintetében az ARTISJUS - a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 16. § (1) bekezdésében, 24. § (2) bekezdésében, 25. § (1), (4), (5), (6) bekezdésében, továbbá és a 90. § (1) bekezdésében, valamint a 92. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján, továbbá a 77. §-ban foglalt jogok tekintetében a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségével (MAHASZ) és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodájával (MSZSZ-EJI) egyetértésben az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának, illetve nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezése fejében, valamint kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő alábbi szerzői és szomszédos jogi jogdíjakat, valamint - a II. fejezet 1.c), 1.f), 1.i), 1.l) és 1.m) pontjainál a 28. § (2) és (3) bekezdésében foglalt jog tekintetében a szerzők, továbbá az Szjt. 77. § (2) bekezdés második mondata alapján az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók javára a Filmjus, Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületével, a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesülettel, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségével (MAHASZ), valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodájával (MSZSZ-EJI) egyetértésben a rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése (másodlagos nyilvánossághoz közvetítés) engedélyezésének feltételeit és az ennek fejében fizetendő szerzői és szomszédos jogi jogdíjakat (a továbbiakban együtt: jogdíj), valamint a felhasználás egyéb feltételeit állapítja meg:
I. Fejezet VENDÉGLÁTÓ ÜZLETEK ZENEFELHASZNÁLÁSA
1. Vendéglátó üzletekben (kivéve a 2., 3., 4., és 13. pontban meghatározott vendéglátó üzleteket) történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
1.a) Budapest, valamint gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított település naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
20 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
1 815
|
1 365
|
1 105
|
850
|
A 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzletei, valamint étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
1 247
|
845
|
680
|
574
|
A 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzletei, valamint étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel- és salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
818
|
565
|
449
|
375
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
613
|
442
|
389
|
327
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
365
|
276
|
202
|
175
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
1. b) 50 000 fő fölötti település, megyeszékhely és megyei jogú város naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
21 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
1 350
|
1 125
|
960
|
760
|
A 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzletei, valamint étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
910
|
715
|
539
|
447
|
A 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzletei, valamint étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
759
|
525
|
411
|
347
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
586
|
423
|
372
|
308
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
351
|
261
|
195
|
165
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
1. c) Város 10 001-50 000 főig naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
21 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
1 215
|
1 015
|
880
|
715
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
790
|
598
|
480
|
373
|
A 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzletei, valamint étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
670
|
470
|
363
|
312
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
527
|
384
|
332
|
264
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
323
|
242
|
180
|
149
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
1. d) Város 10 000 főig naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
21 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
1 075
|
903
|
830
|
667
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
713
|
527
|
423
|
333
|
A 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzletei, valamint étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
562
|
413
|
333
|
266
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
456
|
360
|
300
|
229
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
295
|
215
|
165
|
129
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
1. e) Egyéb település 5000 fő fölött naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
21 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
920
|
760
|
627
|
495
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
637
|
466
|
365
|
290
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
485
|
376
|
282
|
237
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
427
|
334
|
233
|
195
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
266
|
200
|
153
|
115
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
1. f) Egyéb település 1001-5000 főig naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
21 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
905
|
740
|
609
|
475
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
550
|
418
|
338
|
258
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
425
|
318
|
252
|
209
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, továbbá cukrászda, étel-, salátabár és mindazon üzletek, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
370
|
305
|
207
|
168
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
215
|
165
|
127
|
103
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
1.g) Egyéb település 1000 főig naponta A jogdíj megfizetése szempontjából alkalmazott besorolás:
|
24 órán túl nyitva
|
24 óráig nyitva
|
22 óráig nyitva
|
21 óráig nyitva
|
I. kategória:
|
890
|
722
|
590
|
455
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát meghaladja.
|
|
|
|
|
II. kategória:
|
418
|
337
|
269
|
208
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, kávézó, kávéház, teaház, cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek a 3* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteivel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtanak, és amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a III. kategóriába, de nem éri el az I. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
III. kategória:
|
332
|
256
|
205
|
165
|
Étterem, söröző, borozó, nappali bár, eszpresszó, továbbá cukrászda, étel-, salátabár és egyéb vendéglátó üzlet, amelyek megjelenése és szolgáltatása meghaladja a IV., illetve az V. kategóriába, de nem éri el a II. kategóriába sorolt üzletek színvonalát.
|
|
|
|
|
IV. kategória:
|
253
|
205
|
169
|
123
|
Italbolt, kocsma, söntés, büfé és egyéb olyan vendéglátó üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
V. kategória:
|
180
|
142
|
115
|
95
|
Cukrászda, fagylaltozó, szeszesital-értékesítés nélküli üzlet, amelyek a III. kategóriába sorolt üzletek színvonalát nem érik el.
|
|
|
|
|
2. Kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteiben történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén az 1. pont szerinti szerzői jogdíjat kell fizetni, kivéve az alábbi eseteket: A 4* és 5* kereskedelmi szálláshelyek vendéglátó üzleteiben gépzene-felhasználás esetén 50 000 fő alatti városokban és egyéb településen [I. fejezet 1.c), d), 1. e), 1. f), 1. g)]:
21 óráig történő nyitva tartás esetén naponta |
760 Ft
|
22 óráig történő nyitva tartás esetén naponta
|
960 Ft
|
24 óráig történő nyitva tartás esetén naponta
|
1 125 Ft
|
24 órán túli nyitva tartás esetén naponta
|
1 350 Ft
|
összegű szerzői jogdíjat kell fizetni.
3. Autópályák, autóutak parkolóiban, pihenőhelyein lévő vendéglátó üzletekben történő gépzene-zenefelhasználás esetén az 1. b) pont szerinti szerzői jogdíjat kell megfizetni.
4. Éjszakai szórakozóhelyeken (kivétel diszkó) történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
4.1. Belépődíj, kötelező fogyasztási díj nélküli vendéglátó üzletekben:
a) Gyógy- és üdülőhelyeknek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, kiemelt turisztikai helységekben, valamint Budapesten naponta |
2 204 Ft
|
b) Városokban naponta
|
1 415 Ft
|
c) Egyéb településeken naponta
|
989 Ft
|
összegű szerzői jogdíjat kell fizetni.
4.2. Belépődíj, kötelező fogyasztási díj szedése esetén
a) Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, kiemelt turisztikai helységekben, valamint Budapesten naponta |
3 229 Ft
|
b) Városokban naponta
|
2 439 Ft
|
c) Egyéb településeken naponta
|
2 015 Ft
|
összegű szerzői jogdíjat kell fizetni.
5. Zenegép útján történő zenefelhasználás: Ha az 1., 2., 3, 4 és a 13. a) pontban meghatározott gépzene-felhasználás olyan eszköz alkalmazásával (pl. zenegép, táncgép) valósul meg, amely lehetővé teszi, hogy a közönség tagja egyénileg válassza ki a meghallgatni kívánt zeneművet, akkor az 1., 2., 3., 4., illetve a 13. a) pontban megállapított szerzői jogdíj 20%-kal emelkedik.
6. Háttér jellegű élőzene- felhasználás:
6.1. Háttér jellegű élőzene-felhasználás (III. fejezet 15.2. pont) esetén az 1., 2., 3., illetve a 4. pontban megállapított összeg 150%-át kell szerzői jogdíjként fizetni.
6.2. Amennyiben a felhasználó legalább két zenészt alkalmaz munkaviszonyban vagy rendszeres munkavégzésre irányuló szerződés alapján (legalább egy negyedévre), az 1., 2., 3., illetve a 4. pontban megállapított összeg 120%-át kell szerzői jogdíjként fizetni.
6.3. Amennyiben a felhasználó legalább négy zenészt alkalmaz munkaviszonyban vagy rendszeres munkavégzésre irányuló szerződés alapján (legalább egy negyedévre), az 1., 2., 3., illetve a 4. pontban megállapított összeg 105%-át kell szerzői jogdíjként fizetni.
6.4. Ha a felhasználó gépzene-felhasználást (III. fejezet 15.1. pont) és élőzene-felhasználást (III. fejezet 15.2. pont) is megvalósít, a gépzene-felhasználásra eső jogdíjat az 1., 2., illetve 3., 4. pont alapján olyan nyitvatartási idő alapján kell megállapítani, mintha az üzlet az élőzene-felhasználás megkezdésének időpontjáig lenne csak nyitva.
6.5. A 6.1-6.3. pontok alapján az élőzene-felhasználás fejében fizetendő jogdíjból a felhasználót 20%-os mértékű jogdíjkedvezmény illeti meg, ha az élőzene-felhasználással összefüggő, a III. fejezet 6. pontjában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének két naptári negyedéven keresztül, illetve idényjellegű üzemeltetés esetén az üzemeltetés teljes időtartamára hiánytalanul és pontos tartalommal eleget tett. A jogdíjkedvezmény utólag, az adatszolgáltatással érintett utolsó naptári negyedévet (idényt) követő naptári negyedévre (idényre) esedékes jogdíjból mindaddig jár, amíg az adatszolgáltatási kötelezettségnek a felhasználó az előző mondat szerint eleget tesz.
7. Diszkóprogram, táncos rendezvény keretében történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
a) Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, valamint Budapesten esetenként |
6 345 Ft
|
b) Megyeszékhelyen, megyei jogú városokban, városokban esetenként
|
5 012 Ft
|
c) Egyéb településen esetenként
|
3 352 Ft
|
8. Zenés táncos rendezvény (például bál) esetén, ha annak során kizárólag élőzene-felhasználás (III. fejezet 15.2. pont) történik, az alábbi összegű szerzői jogdíjat kell fizetni:
a) Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, valamint Budapesten esetenként |
7 805 Ft
|
b) Megyeszékhelyen, megyei jogú városokban, városokban esetenként
|
6 165 Ft
|
c) Egyéb településen esetenként
|
4 123 Ft
|
9. Fő műsorszám (rendezvény) keretében történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) - előadóművész (táncos, artista stb.) fellépése, karaoke műsor, továbbá tánc nélküli lemezbemutató - esetén az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
a) Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, valamint Budapesten esetenként |
2 532 Ft
|
b) Megyeszékhelyen, megyei jogú városokban, városokban esetenként
|
2 275 Ft
|
c) Egyéb településen esetenként
|
1 773 Ft
|
10. Fő műsorszám (rendezvény) keretében történő kizárólag élőzene-felhasználás (III. fejezet 15.2. pont) - előadóművész (énekes, zenész stb.) fellépése - esetén az alábbi összegű szerzői jogdíjat kell fizetni:
a) Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, valamint Budapesten esetenként |
3 114 Ft
|
b) Megyeszékhelyen, megyei jogú városokban, városokban esetenként
|
2 798 Ft
|
c) Egyéb településen esetenként
|
2 181 Ft
|
11. A befogadóképességgel kapcsolatos rendelkezések
11.1. Az 1., 2., 3., 4.1., 5., 6., 7., 8., 9. és 10. pontban megállapított szerzői jogdíjak (e pont alkalmazásában: az alap szerzői jogdíj) alkalmazásakor, abban az esetben, ha a vendéglátó üzletben, illetve a rendezvény során nem szednek belépődíjat, illetve nincs kötelező fogyasztás, a vendéglátó üzlet befogadóképességét alapul véve: 1-50 főig az alap szerzői jogdíjat, 51-100 főig az alap szerzői jogdíj 10%-kal növelt összegét, 101-200 főig az alap szerzői jogdíj 20%-kal növelt összegét, 201-300 főig az alap szerzői jogdíj 50%-kal növelt összegét, 300 fő felett az alap szerzői jogdíj 100%-kal növelt összegét kell megfizetni.
11.2. A vendéglátó üzlet befogadóképességét alapul véve a 4.2. pontban meghatározott felhasználás esetén, az ott megállapított szerzői jogdíjat alap szerzői jogdíjnak tekintve, a 11.1. pont szerint növelt összegben kell a szerzői jogdíjat megfizetni.
11.3. A 20 fő befogadóképességet meg nem haladó vendéglátó üzletek alap szerzői jogdíja 20%-kal csökkenthető, ha a felhasználónak az ARTISJUS-szal szemben szerzői jogdíjtartozása nincs és a bejelentési (III. fejezet 4. pont) kötelezettségének eleget tett, valamint a csökkentést a vendéglátó üzlet hátrányos körülményei, így különösen a vendéglátó üzlet településen belüli elhelyezkedése, illetve kategóriáján belüli alacsonyabb színvonala indokolja.
12. A belépődíjjal és a kötelező fogyasztással kapcsolatos rendelkezések
12.1. Az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. és 10. pontokban megállapított szerzői jogdíjakon felül belépődíj szedése esetén a helyiség befogadóképességét alapul véve minden megkezdett 50 fő után a két legdrágább belépődíjnak megfelelő összegű további szerzői jogdíjat kell fizetni.
12.2. A 7., 8., 9. és 10. pontokban megállapított szerzői jogdíjakon felül kötelező fogyasztási díj esetén a helyiség befogadóképességét alapul véve minden megkezdett 50 fő után egy kötelező fogyasztási díjnak megfelelő összegű további szerzői jogdíjat kell fizetni.
13. Alkalmi árusítást végző vendéglátó üzletek zenefelhasználása: Egy- vagy többnapos rendezvényhez kapcsolódó, önálló zenefelhasználást alkalmi árusítás keretében végző vendéglátó üzletek üzemeltetőinek naponta az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
|
a) Gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont)
|
b) Élőzene-felhasználás (III. fejezet 15.2. pont)
|
c) Diszkóprogram, fő műsorszám
|
1-100 főig
|
1 701 Ft
|
3 424 Ft
|
8 477 Ft
|
101-200 főig
|
2 019 Ft
|
4 039 Ft
|
8 477 Ft
|
201-500 főig
|
2 624 Ft
|
5 115 Ft
|
8 477 Ft
|
500 fő felett
|
3 424 Ft
|
6 806 Ft
|
8 477 Ft
|
14. Szomszédos jogi jogdíj: Az 1., 2., 3., 4., 5, 7., 9., 11., 12., és 13. a) és c) pontokban megállapított szerzői jogdíjakon felül további 23% az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók közös jogkezelő szervezeteit (MSZSZ-EJI, illetve MAHASZ) illető jogdíjat is meg kell fizetni azokban a vendéglátó üzletekben, ahol kereskedelmi célból kiadott hangfelvétel vagy arról készült másolat bármilyen módon történő közvetlen vagy közvetett nyilvánossághoz közvetítésére alkalmas technikai eszköz (bármilyen berendezés) áll rendelkezésre a felsorolt pontokban említett gépzene-felhasználáshoz (III. fejezet 15.1. pont).
II. Fejezet
SZÁLLÁSHELYEK ZENEFELHASZNÁLÁSA
1. Kereskedelmi szálláshelyeken történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
1. a) Szállodák, gyógyszállodák, wellness szállodák, illetve garniszállodák, csillagbesorolással rendelkező apartmanházak közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.) történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén helyiségenként (a vendéglátó kiszolgálás keretein kívül) az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni havonta:
5* és 4* szállodákban
|
18 552 Ft
|
3* szállodákban
|
12 156 Ft
|
2* és 1* szállodákban
|
6 632 Ft
|
Egy közös helyiségnek kell tekinteni a kisegítő helyiségekben (pl. lift és/vagy folyosó és/vagy mellékhelyiség) végzett, kifejezetten háttérzene jellegű gépzene-felhasználást is.
1. b) Szállodák, gyógyszállodák, wellness szállodák, illetve garniszállodák, csillagbesorolással rendelkező apartmanházak olyan közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.), ahol azonos üzemeltetővel drinkbár, presszó működik és gépzene-felhasználás történik (III. fejezet 15.1. pont), az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni havonta:
5* és 4* szállodákban
|
38 806 Ft
|
3* szállodákban
|
23 021 Ft
|
2* és 1* szállodákban
|
15 559 Ft
|
1. c) Szállodák, gyógyszállodák, wellness szállodák, garniszállodák, illetve apartmanházak szobáiban történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) [A.) oszlop] és a rádió- vagy televízió-szervezetek műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése [B.) oszlop] esetén a szálláshely szobaszámától és a csillagbesorolástól függően az alábbi, A.) és B.) oszlop szerinti havi szerzői jogdíjat kell együttesen fizetni:
4* és 5* szálláshelyek:
|
A.) - gépzene-felhasználás -
|
B.) - egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés -
|
10 szobáig
|
4 863 Ft
|
108 Ft
|
11-25 szobáig
|
7 994 Ft
|
237 Ft
|
26-50 szobáig
|
16 055 Ft
|
560 Ft
|
51-100 szobáig
|
23 839 Ft
|
1 099 Ft
|
101-150 szobáig
|
31 504 Ft
|
2 177 Ft
|
151-200 szobáig
|
38 550 Ft
|
3 254 Ft
|
201-250 szobáig
|
38 616 Ft
|
4 332 Ft
|
251-300 szobáig
|
40 654 Ft
|
5 409 Ft
|
301-350 szobáig
|
42 047 Ft
|
6 487 Ft
|
351-400 szobáig
|
44 742 Ft
|
7 564 Ft
|
401-500 szobáig
|
46 564 Ft
|
8 642 Ft
|
500 szoba felett
|
46 890 Ft
|
10 797 Ft
|
|
A.) - gépzene-felhasználás -
|
B.) - egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés -
|
3* szálláshelyek:
|
|
|
10 szobáig
|
4 625 Ft
|
108 Ft
|
11-25 szobáig
|
7 598 Ft
|
237 Ft
|
26-50 szobáig
|
15 252 Ft
|
560 Ft
|
51-100 szobáig
|
22 623 Ft
|
1 099 Ft
|
101-150 szobáig
|
29 851 Ft
|
2 177 Ft
|
151-200 szobáig
|
36 947 Ft
|
3 254 Ft
|
201-250 szobáig
|
37 277 Ft
|
4 332 Ft
|
251-300 szobáig
|
38 326 Ft
|
5 409 Ft
|
301-350 szobáig
|
39 578 Ft
|
6 487 Ft
|
351-400 szobáig
|
42 062 Ft
|
7 564 Ft
|
401-500 szobáig
|
43 724 Ft
|
8 642 Ft
|
500 szoba felett
|
43 873 Ft
|
10 797 Ft
|
|
A.) - gépzene-felhasználás -
|
B.) - egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés -
|
1* és 2* szálláshelyek:
|
|
|
10 szobáig
|
4 389 Ft
|
108 Ft
|
11-25 szobáig
|
7 209 Ft
|
237 Ft
|
26-50 szobáig
|
14 463 Ft
|
560 Ft
|
51-100 szobáig
|
21 434 Ft
|
1 099 Ft
|
101-150 szobáig
|
28 242 Ft
|
2 177 Ft
|
151-200 szobáig
|
34 928 Ft
|
3 254 Ft
|
201-250 szobáig
|
35 186 Ft
|
4 332 Ft
|
251-300 szobáig
|
36 132 Ft
|
5 409 Ft
|
301-350 szobáig
|
37 262 Ft
|
6 487 Ft
|
351-400 szobáig
|
39 571 Ft
|
7 564 Ft
|
401-500 szobáig
|
40 721 Ft
|
8 642 Ft
|
500 szoba felett
|
41 126 Ft
|
10 797 Ft
|
1. d) Panziók, fogadók, motelek, csillagbesorolás nélküli apartmanházak közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.) történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén helyiségenként (a vendéglátó kiszolgálás keretein kívül) az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni havonta:
- Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, valamint Budapesten
|
9 635 Ft
|
- Megyeszékhelyen, megyei jogú városokban
|
8 784 Ft
|
- Városokban
|
6 345 Ft
|
- Egyéb településen
|
5 125 Ft
|
Egy közös helyiségnek kell tekinteni a kisegítő helyiségekben (pl. lift és/vagy folyosó és/vagy mellékhelyiség) végzett, kifejezetten háttérzene jellegű gépzene-felhasználást is. 1. e) Panziók, fogadók, motelek, csillagbesorolás nélküli apartmanházak olyan közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.), ahol azonos üzemeltetővel drinkbár, presszó működik és gépzene-felhasználás történik (III. fejezet 15.1. pont), az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni havonta:
- Gyógy- és üdülőhelynek, üdülőtelepnek nyilvánított településeken, valamint Budapesten
|
17 425 Ft
|
- Megyeszékhelyen, megyei jogú városokban
|
15 682 Ft
|
- Városokban
|
11 377 Ft
|
- Egyéb településen
|
9 389 Ft
|
1. f) Panziók, fogadók, motelek, csillagbesorolás nélküli apartmanházak szobáiban történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) [A.) oszlop] és a rádió- vagy televízió-szervezetek műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése [B.) oszlop] esetén a szálláshely szobaszámától függően, az A.) és B.) oszlop szerinti az alábbi havi szerzői jogdíjat kell együttesen fizetni:
|
A.) - gépzene-felhasználás -
|
B.) - egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés -
|
5 szobáig
|
4 089 Ft
|
31 Ft
|
6-10 szobáig
|
5 164 Ft
|
62 Ft
|
11-25 szobáig
|
6 801 Ft
|
115 Ft
|
25 szoba felett
|
8 025 Ft
|
271 Ft
|
1. g) Kempingek és üdülőházak közös helyiségeiben történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén (a vendéglátó kiszolgálás keretein kívül) a kempingek és az üdülőházak férőhelyétől függően helyiségenként havonta:
500 férőhelyig
|
6 703 Ft
|
- minden további megkezdett 100 fő férőhely után havonta további 892 Ft szerzői jogdíjat kell fizetni.
|
|
Egy közös helyiségnek kell tekinteni a kisegítő helyiségekben (pl. lift és/vagy folyosó és/vagy mellékhelyiség) végzett, kifejezetten háttérzene jellegű gépzene-felhasználást is.
1. h) Kempingek és üdülőházak olyan közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.), ahol azonos üzemeltetővel drinkbár, presszó működik és gépzene-felhasználás történik (III. fejezet 15.1. pont), az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni havonta:
500 férőhelyig
|
13 171 Ft
|
- ezen felül minden megkezdett 100 fő férőhely után havonta további 1 732 Ft szerzői jogdíjat kell fizetni.
|
|
1. i) A kempingek és üdülőházak szobáiban történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) [A.) oszlop] és a rádió- vagy televízió-szervezetek műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése [B.) oszlop] esetén a szálláshely férőhelyeinek számától függően havonta az alábbi, A.) és B.) oszlop szerinti szerzői jogdíjat kell együttesen fizetni:
|
A.) - gépzene-felhasználás -
|
B.) - egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés -
|
50 férőhelyig
|
2 409 Ft
|
260 Ft
|
100 férőhelyig
|
3 053 Ft
|
521 Ft
|
100 férőhely felett
|
3 102 Ft
|
754 Ft
|
1. j) Turistaházak, hostelek, munkásszállások és egyéb szálláshelyek közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.) történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén (vendéglátó kiszolgálás keretein kívül) helyiségenként havonta 4 510 Ft szerzői jogdíjat kell fizetni.
Egy közös helyiségnek kell tekinteni a kisegítő helyiségekben (pl. lift és/vagy folyosó és/vagy mellékhelyiség) végzett, kifejezetten háttérzene jellegű gépzene-felhasználást is.
1. k) Turistaházak, hostelek, munkásszállások és egyéb szálláshelyek olyan közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.), ahol azonos üzemeltetővel drinkbár, presszó működik és gépzene-felhasználás történik (III. fejezet 15.1. pont) havonta 8 712 Ft szerzői jogdíjat kell fizetni.
1. l) Turistaházak, hostelek, munkásszállások és egyéb szálláshelyek szobáiban történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) [A.) oszlop] és a rádió- vagy televízió-szervezetek műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése [B.) oszlop] esetén a szálláshely férőhelyétől függően havonta az alábbi, A.) és B.) oszlop szerinti szerzői jogdíjat kell együttesen fizetni:
|
A.) - gépzene-felhasználás -
|
B.) - egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés -
|
50 férőhelyig
|
1 476 Ft
|
260 Ft
|
100 férőhelyig
|
1 557 Ft
|
521 Ft
|
100 férőhely felett
|
1 645 Ft
|
715 Ft
|
1. m) Üdülőkben, üdülőszövetkezetekben és egészségügyi intézményekben kereskedelmi szálláshelyként értékesített szobákban történő nyilvános gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén és a rádió- vagy televízió-szervezetek műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése a szállodai szerzői jogdíjat kell fizetni.
2.1. Kereskedelmi szálláshelyeken történő élőzene-felhasználás (III. fejezet 15.2. pont): Az 1. a)-1. b); 1. d)-l. e); 1. g)-1. h) és l. j)-1. k) pontokban meghatározott esetekben kizárólag élőzene-felhasználás esetén az 1. a)-1. b); 1. d)-1. e); 1. g)-1. h) és 1. j)-1. k) pontokban megállapított összeg 150%-a a fizetendő jogdíj.
2.2. Amennyiben a felhasználó legalább két zenészt alkalmaz munkaviszonyban vagy rendszeres munkavégzésre irányuló szerződés alapján (legalább egy negyedévre), abban az esetben az 1. a)-1. b); 1. d)-1. e); 1. g)-1. h) és 1. j)-1. k) pontokban megállapított összeg 120%-a a fizetendő jogdíj.
2.3. Amennyiben a felhasználó legalább négy zenészt alkalmaz munkaviszonyban vagy rendszeres munkavégzésre irányuló szerződés alapján (legalább egy negyedévre), abban az esetben az 1. a)-1. b); 1. d)-1. e); 1. g)-1. h) és 1. j)-1. k) pontokban megállapított összeg 105%-a a fizetendő jogdíj.
2.4. A 2.1-2.3. pontok alapján az élő zene fejében fizetendő jogdíjból a felhasználót 20%-os mértékű jogdíjkedvezmény illeti meg, ha az élőzene-felhasználással összefüggő, a III. fejezet 6. pontjában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének egy naptári éven át, illetve idényjellegű üzemeltetés esetén az üzemeltetés teljes időtartamára hiánytalanul és pontos tartalommal eleget tesz. A jogdíjkedvezmény utólag, az adatszolgáltatással érintett naptári évet (idényt) követő naptári évre (idényre) esedékes jogdíjból mindaddig jár, amíg az adatszolgáltatási kötelezettségnek a felhasználó az előző mondat szerint eleget tesz.
3. Nem kereskedelmi szálláshelyeken történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén az alábbi összegű szerzői jogdíjat kell fizetni:
3. a) Üdülők és üdülőszövetkezetek közös helyiségeiben (a vendéglátó kiszolgálás keretein kívül) történő gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) esetén a szálláshely férőhelyétől függően helyiségenként havonta az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
20 férőhelyig
|
4 018 Ft
|
21-50 férőhelyig
|
5 012 Ft
|
51-100 férőhelyig
|
6 027 Ft
|
101-300 férőhelyig
|
8 026 Ft
|
300 férőhely felett
|
10 035 Ft
|
Egy közös helyiségnek kell tekinteni a kisegítő helyiségekben (pl. lift és/vagy folyosó és/vagy mellékhelyiség) végzett, kifejezetten háttérzene jellegű gépzene-felhasználást is.
3. b) Üdülők és üdülőszövetkezetek olyan közös helyiségeiben (társalgó, hall stb.), ahol azonos üzemeltetővel drinkbár, presszó működik és gépzene-felhasználás történik (III. fejezet 15.1. pont), a szálláshely férőhelyétől függően havonta az alábbi szerzői jogdíjat kell fizetni:
20 férőhelyig
|
7 995 Ft
|
21-50 férőhelyig
|
10 024 Ft
|
51-100 férőhelyig
|
12 003 Ft
|
101-300 férőhelyig
|
15 980 Ft
|
300 férőhely felett
|
19 998 Ft
|
4.1. Nem kereskedelmi szálláshelyeken történő élőzene-felhasználás (III. fejezet 15.2. pont) A 3. a)-3. b) pontokban meghatározott esetekben kizárólag élőzene-felhasználás esetén a 3. a), illetve a 3. b) pontokban megállapított összeg 150%-a a fizetendő jogdíj.
4.2. Amennyiben a felhasználó legalább két zenészt alkalmaz munkaviszonyban vagy rendszeres munkavégzésre irányuló szerződés alapján (legalább egy negyedévre), abban az esetben a 3. a)-3. b) pontokban megállapított összeg 120%-a a fizetendő jogdíj.
4.3. Amennyiben a felhasználó legalább négy zenészt alkalmaz munkaviszonyban vagy rendszeres munkavégzésre irányuló szerződés alapján (legalább egy negyedévre), abban az esetben a 3. a)-3. b) pontokban megállapított összeg 105%-a a fizetendő jogdíj.
4.4. A 4.1.-4.3. pontok alapján az élőzene-felhasználás fejében fizetendő jogdíjból a felhasználót 20%-os mértékű jogdíjkedvezmény illeti meg, ha az élőzene-felhasználással összefüggő, a III. fejezet 6. pontjában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének egy naptári éven át, illetve idényjellegű üzemeltetés esetén az üzemeltetés teljes időtartamára hiánytalanul és pontos tartalommal eleget tesz. A jogdíjkedvezmény az adatszolgáltatással érintett naptári évet (idényt) követő naptári évre (idényre) esedékes jogdíjból mindaddig jár, amíg az adatszolgáltatási kötelezettségnek a felhasználó az előző mondat szerint eleget tesz.
5. Magánszálláshelyeken (fizető-vendéglátás, falusi szállásadás) történő zenefelhasználás esetén havonta 3 895 Ft jogdíjat kell fizetni.
6. Zenegép útján történő zenefelhasználás: Ha az 1., 3. és 5. pontokban meghatározott gépzene-felhasználás (III. fejezet 15.1. pont) olyan eszköz alkalmazásával (pl. zenegép, táncgép) valósul meg, amely lehetővé teszi, hogy a közönség tagja egyénileg válassza ki a meghallgatni kívánt zeneművet, akkor az 1., 3., illetve 5. pontban megállapított jogdíj 20%-kal emelkedik.
7.1. Szomszédos jogi jogdíj: Az 1. (kivéve az 1.c,), 1.f.), 1.i.), 1.l.) és 1.m.) pontok B.) oszlopait), 3., 5. és 6. pontokban megállapított szerzői jogdíjakon felül további 23% az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók közös jogkezelő szervezeteit (MSZSZ-EJI, illetve MAHASZ) illető jogdíjat is meg kell fizetni a felsorolt pontokban meghatározott felhasználások esetén, ahol kereskedelmi célból kiadott hangfelvétel vagy arról készült másolat bármilyen módon történő közvetlen vagy közvetett nyilvánossághoz közvetítésére alkalmas technikai eszköz (bármilyen berendezés) áll rendelkezésre a felsorolt pontokban említett gépzene-felhasználáshoz (III. fejezet 15.1. pont).
7.2. Az 1.c,), 1.f.), 1.i.), 1.l.) és 1.m.) pontok B.) oszlopaiban foglalt jogdíjak az Szjt. 28.§ (4) bekezdése szerinti szerzői és szomszédos jogi jogosultaknak járó jogdíjakat tartalmazzák.
III. Fejezet
KÖZÖS RENDELKEZÉSEK
1.1. A jelen közös jogdíjközlemény körében az ARTISJUS jogosult a saját nevében a felhasználókkal szemben eljárni, a felhasználási engedélyeket megadni, a jogdíjigényeket érvényesíteni, a jogdíjakra nézve a felhasználóknak jogdíjfizetési értesítőt, illetve számlát kibocsátani, és a bíróságok és hatóságok előtti jogérvényesítés körében eljárni. Az ARTISJUS a jelen jogdíjközlemény alapján és körében a felhasználási engedély megadását a jogdíj megfizetésétől teszi függővé. A felhasználó az engedélyt a jogdíj megfizetésével egy időben szerzi meg. A felhasználás megkezdése előtt megfizetett jogdíj, illetve jogdíjrészlet fejében a felhasználó a megfizetett jogdíjjal (a jogdíjrészlettel) arányos mértékű felhasználási engedélyt szerez.
1.2. A díjfizetéssel legalább negyedéves időszakra - ennél rövidebb idényjellegű üzemeltetés esetén pedig az üzemeltetés teljes időtartamára - előzetesen kell jogot szerezni a felhasználásra, azaz előzetesen kell megfizetni a jogdíjat [Szjt. 25. § (5) bekezdés].
2.1. A jelen jogdíjközlemény I. fejezetében meghatározott zenefelhasználások esetén az üzlet működési engedélyében vagy tartalmilag ennek megfelelő közigazgatási határozatban meghatározott üzemeltető minősül felhasználónak. A jogdíjat a felhasználó köteles fizetni. A jogdíj megfizetésére vonatkozó tartozásátvállalásról a 2.2. pont rendelkezik.
2.2. Ha eseti rendezvény szervezése során a 2.1. pontban meghatározott felhasználó és olyan személy, akit a jelen pont szerint az eseti rendezvény szervezőjének kell tekinteni, úgy állapodnak meg, hogy a jelen jogdíjközlemény szerinti jogdíjat e személy fizeti meg az ARTISJUS a felhasználó és az említett személy ilyen megállapodásához, mint tartozásátvállaláshoz jogosultként hozzájárulhat [Ptk. 332. §]. Az eseti rendezvény szervezőjének azt kell tekinteni, akit a bármilyen formában szedett belépődíj, valamint a bármely jogcímen a nyilvános előadással összefüggésben befolyó egyéb bevétel (reklám- és szponzorbevétel, illetve támogatás stb.) megillet. Ha a nyilvános előadást megvalósító rendezvényt vagy annak egy részét a szervező által igénybe vett harmadik személy (szervezet) szervezi, a rendezvény szervezőjének a harmadik személyt (szervezetet) igénybe vevőt kell tekinteni, amennyiben a bevétel a harmadik személyt (szervezetet) igénybe vevőnél keletkezik. Ebben az esetben a harmadik személyt (szervezetet) a szervezésért (közreműködésért) megillető (megbízási vagy egyéb) díj nem minősül bevételnek.
3.1. A jelen jogdíjközlemény alkalmazásában bevételen a jegyek, bérletek eladásából származó bevételt, valamint a bármilyen forrásból származó befizetést (pl. egyéb, belépődíjnak minősülő bevételt, valamint a bármilyen jogcímen befolyó reklám- és szponzorbevételt, illetve támogatást stb.), továbbá dolog átadásával vagy tevékenység végzésével nyújtott szolgáltatást kell érteni, amelyekre az adott szervezet beszámolási/könyvvezetési kötelezettsége a mindenkor hatályos számviteli jogszabályok értelmében kiterjed.
3.2. Hozzá kell számítani a bevételhez a térítésmentes (tisztelet-, szakmai stb.) jegyek értékét is. Ilyen esetben a szerzői jogdíjalap megállapításához a kereskedelmi forgalomban legnagyobb darabszámban értékesített jegy ellenértékét kell figyelembe venni.
3.3. Ha a jogdíjszámítás alapja tárgya az áfának, abban az esetben bevétel alatt az áfa nélküli bevétel értendő. Amennyiben a szerzői jogdíj meghatározásakor belépődíjat kell figyelembe venni, akkor a számítás alapja a belépődíj áfa nélküli összege.
3.4. A jogdíjközlemény alkalmazásában belépődíjnak kell tekinteni minden olyan fizetés áfát nem tartalmazó összegét, amely előfeltétele a műsoros előadáson vagy táncmulatságon való részvételnek (belépőjegy, műsormegváltás, adományjegy, meghívó, egyéni azonosító stb.). Nem minősül belépőjegynek a turisztikai vállalkozás által szervezett idegenforgalmi jellegű rendezvénynek a vendéglátó szolgáltatásokon kívüli részére beszedett részvételi díja.
4. A felhasználó a már nyilvánosságra hozott zeneművek és irodalmi művek felhasználásának megkezdését és a már megkezdett felhasználás megváltoztatását az Szjt. 25. § (4) bekezdése alapján írásban előzetesen köteles az ARTISJUS-nak bejelenteni.
5.1. Ha a zene- és irodalmi művek nyilvános előadása körében a felhasználó a felhasználás megkezdésére vagy megváltoztatására vonatkozó bejelentési kötelezettségének [Szjt. 25. § (4) bekezdés] nem tesz eleget, és az ARTISJUS csak az ellenőrzés során szerez tudomást a felhasználásról, az Szjt. 25. § (6) bekezdése alapján a felhasználó - a közös jogkezelő szervezet ellenőrzési költségeinek fedezésére - költségátalány fizetésére köteles, amelynek összege a fizetendő szerzői jogdíj összegével egyezik meg.
5.2. Ha a felhasználó az Szjt. 25. § (4) bekezdése alapján a felhasználás megszüntetését az 5.1. pont szerinti ellenőrzés napját követően, az ellenőrzés napját magában foglaló negyedévben, illetve negyedévnél rövidebb időtartamú idényjellegű üzemeltetés esetén az üzemeltetés tartamán belül jelenti be, a jogdíjat és a költségátalányt a bejelentés 5.3. pont szerinti hatályossá válásának napjáig kell fizetni.
5.3. Ha a bejelentéssel érintett felhasználásért a díjat legalább negyedéves időszakra kell fizetni, a bejelentés hatálya legkorábban a bejelentés napját magában foglaló negyedév utolsó napjára szólhat. Ha a bejelentéssel érintett felhasználásért a díjat az üzemeltetés teljes, negyedévnél rövidebb időtartamára kell fizetni, a bejelentés hatálya az üzemeltetés időtartamának utolsó napjára szólhat. A bejelentés hatályossá válásáról szóló rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a felhasználás megszüntetésének az oka a felhasználó zenefelhasználással járó üzleti tevékenységének megszüntetése (szünetelése).
5.4. Amennyiben a felhasználó a jogdíj megállapításához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, az ARTISJUS a jogdíj alapját az Szjt. 25. § (4) bekezdése szerinti helyszíni ellenőrzés adatai, illetve az egyéb rendelkezésre álló adatok (például írott és elektronikus sajtó, egyéb média, a helyszínt rendelkezésre bocsátó tájékoztatása stb.) alapján állapítja meg.
6.1. Zeneművek személyes előadóművészi teljesítménnyel megvalósuló nyilvános előadása (élőzenei felhasználás) esetén a felhasználó köteles a felhasznált művek címét, szerzőjét, az elhangzás időtartamát és az elhangzási gyakoriságát az ARTISJUS által rendszeresített űrlapon közölni [a továbbiakban: a jogdíj felosztás alapjául szolgáló adatszolgáltatás, Szjt. 92. § (5) bekezdés].
6.2. Ha a 6.1. pontban megjelölt felhasználás rendszeresen ismétlődik, akkor a felhasználó a jogdíj felosztás alapjául szolgáló adatszolgáltatást a felhasználással érintett negyedévet követő hó 15. napjáig, ha pedig a felhasználás (üzemeltetés) tartama egy negyedévnél rövidebb, vagy idényjellegű, a felhasználás (üzemeltetés) időtartamát követő 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha a felhasználás eseti, illetve adott időszakon belül nem rendszeresen ismétlődik, akkor a felhasználó a jogdíj felosztás alapjául szolgáló adatszolgáltatást a felhasználást követő 3 munkanapon belül köteles teljesíteni.
6.3. A jogdíj felosztás alapjául szolgáló adatszolgáltatás késedelmes teljesítése esetén a felhasználó a késedelem idejére kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke a késedelem minden napjára a felhasználó által fizetendő szerzői jogdíj 0,5 %-a, de legalább egy napra 500,- Ft. A kötbér legmagasabb összege a felhasználó által fizetendő szerzői jogdíj 30 %-a.
6.4. Amennyiben a jogdíj felosztás alapjául szolgáló adatszolgáltatást rendszeresen ismétlődő felhasználás után kell teljesíteni, a kötbér alapja a felhasználó által az adott negyedévre, ha pedig a felhasználás (üzemeltetés) tartama egy negyedévnél rövidebb vagy idényjellegű, a felhasználás időtartamára fizetendő szerzői jogdíj.
6.5. Amennyiben a felhasználó a jogdíj felosztás alapjául szolgáló adatszolgáltatást hiányosan, vagy hibásan teljesíti, úgy az adatszolgáltatás határnapjától a megfelelő adatszolgáltatás teljesítésének napjáig terjedő időtartamra hibás teljesítési kötbért köteles fizetni, amelynek mértéke megegyezik a 6.3. pontban meghatározott késedelmi kötbér mértékével.
6.6. A II. fejezet 1.c.), 1.f.), 1.i.), 1.l.) és 1.m.) pont B.) oszlopai szerinti, a rádió- vagy televízió-szervezetek műsorában sugárzott, illetve közvetített művek, előadások és hangfelvételek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése esetén a felhasználó negyedévenként a negyedévet követő hó 15. napjáig köteles az ARTISJUS által rendszeresített űrlapon közölni az átvitt rádió-, illetve televízió csatornákat.
7.1. A zenefelhasználást végző üzletek (pl. vendéglátó üzletek) jogdíjfizetés szempontjából történő besorolását a zene-, illetve irodalmi művek, valamint kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek felhasználása mértékének, valamint annak figyelembevételével, hogy a felhasználás milyen mértékben szolgálja jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját [Szjt. 38. § (2) bekezdés], az ARTISJUS, a MAHASZ és az MSZSZ-EJI határozza meg.
7.2. Ha valamely felhasználónál (vendéglátó üzletben stb.) egy napon belül többféle zenefelhasználás [pl. élő zene, műszaki eszközökkel szolgáltatott zene (gépzene) stb.] is megvalósul, a megfelelő szerzői jogdíjat minden felhasználásért külön-külön kell fizetni, az I. és a II. fejezetben meghatározottak szerint.
7.3. Ha valamely vendéglátó üzletben vagy kereskedelmi szálláshelyen több értékesítő helyen külön-külön szolgáltatnak zenét, helyenként külön-külön kell a megfelelő szerzői jogdíjat megfizetni, akkor is, ha a zeneszolgáltatás ugyanazon műszaki eszközzel történik.
8.1.1. A felhasználókkal, a felhasználók képviseletében eljáró, az érintett felhasználók jelentős részét megfelelően képviselő országos vagy regionális érdek-képviseleti szervezetekkel, illetve a 8.4. pont szerinti hálózat tagjával, a hálózatban résztvevő összes felhasználóra kiterjedően a jogdíjközlemény megfelelő rendelkezéseiben meghatározott tételes vagy %-os szerzői jogdíjfizetés helyett az ARTISJUS átalányjogdíjat tartalmazó felhasználási szerződést is köthet.
8.1.2. Átalánydíjas felhasználási szerződés csak akkor köthető, ha a) az azzal érintett felhasználónak az ARTISJUS-szal szemben szerzői jogdíjtartozása nincs, és bejelentési (4. pont) [Szjt. 25. § (4) bekezdés], illetve a felhasználás mértékére vonatkozó adat- (pl. műsor) közlési kötelezettségének (6. pont) [Szjt. 92. § (5) bekezdés] eleget tett; b) az átalánydíjas felhasználási szerződés megkötését a felhasználás sajátos körülményei, vagy a felhasználás és ennek folytán a felhasználó, illetve felhasználók által fizetendő szerzői jogdíj jelentős mértéke, vagy a felhasználók jelentős részének azonos országos vagy regionális érdek-képviseleti szervben való önkéntes tagsága és az érdek-képviseleti szerv felhasználási szerződés kötésére irányuló jogszabály- és alapszabályszerű felhatalmazása ezt lehetővé és indokolttá teszi.
8.2. Az átalányszerződések megkötése során az ARTISJUS az átalányszerződésekkel érintett felhasználók között az egyenlő bánásmód követelményét sértő megkülönböztetést nem alkalmazhat, azaz azonos feltételek mellett azonos kedvezményeket biztosít [Szjt. 90. § (4) bekezdés].
8.3.1. Országos vagy regionális érdek-képviseleti szervekkel csak abban az esetben köthető átalányszerződés, ha az érdek-képviseleti szerv a tagjai (az érintett felhasználók) jogdíj fizetéséért megfelelő biztosítékot nyújt, és/vagy az érintett felhasználók által fizetendő jogdíj kiszámításához/megfizetéséhez szükséges, a felhasználás mértékére, illetve a felhasznált művekre (szomszédos jogi teljesítményekre) vonatkozó adatokat gyűjti és az ARTISJUS-nak továbbítja, és/vagy a jogdíjfizetési kötelezettséget egészben vagy részben átvállalja.
8.3.2. A jogdíjközlemény jelen pontjának alkalmazásában regionális érdek-képviseleti szerveknek az Európai Bizottság 2007. február 1-jei 105/2007/EK rendeletének mellékletében a NUTS2 régiókként meghatározott régiók szintjén működő regionális érdek-képviseleti szervek minősülnek.
8.4.1. Az ARTISJUS a 8.1.2. pontban meghatározott feltételek teljesülése esetén átalánydíjas felhasználási szerződést köthet áruk értékesítésével, illetve szolgáltatások nyújtásával egységesített elvek szerint működő hálózat (például franchise) azon tagjával (például franchise adó), amely - szerződésben a hálózat tagjainak (felhasználóknak) jogdíjfizetési kötelezettségét átvállalja; vagy - a hálózat tagjainak (felhasználóknak) jogdíjfizetési kötelezettségére megfelelő biztosítékot nyújt; és/vagy - a hálózat tagjai (felhasználók) által fizetendő jogdíj kiszámításához/megfizetéséhez szükséges, illetve a felhasználás mértékére, a felhasznált művekre (szomszédos jogi teljesítményekre) vonatkozó adatokat gyűjti és az ARTISJUS-nak továbbítja.
8.4.2. Abban az esetben, ha a hálózat szerződést kötő tagja a hálózat többi tagjának (felhasználóknak) a jogdíjfizetési kötelezettségét nem vállalja át, a hálózat tagjai (felhasználók) közül a szerződés által biztosított átalányjogdíj-fizetési lehetőséggel csak a hálózatnak azon tagja (felhasználó) élhet, amely önállóan megfelel a 8.1.2. a) pontban foglalt feltételnek.
8.4.3. Az átalánydíjas felhasználási szerződés megköthető abban az esetben is, ha a hálózat egyes tagjai egymás felett befolyással rendelkeznek, illetve egymás befolyása alatt állnak, illetve az ilyen befolyás hiányában is, ha a hálózat egységes elvek szerinti működését a tagok közötti szerződés határozza meg.
9. A jelen jogdíjközleményben meghatározott bármely kedvezmény kizárólag azt a felhasználót illeti meg, akinek az ARTISJUS-szal szemben három hónapnál régebbi lejárt tartozása nem áll fenn, és bejelentési (4. pont) [Szjt. 25. § (4) bekezdés], illetve a felhasználás mértékére, illetve a felhasznált művekre (szomszédos jogi teljesítményekre) vonatkozó adat- (pl. műsor) közlési kötelezettségének (6. pont) [Szjt. 92. § (5) bekezdés] határidőben eleget tett.
10. Az ARTISJUS a szerzői jogdíjelszámolás alapjául szolgáló adatokat, valamint a műfelhasználás módját és mértékét a helyszínen ellenőrizheti [Szjt. 25. § (4) bekezdés].
11. A jelen jogdíjközleményben egyedileg nem meghatározott, de a jogdíjközlemény alkalmazási körébe tartozó felhasználások esetén a közzétett jogdíjmértékek meghatározásakor alkalmazott elvek és arányok figyelembevételével az ARTISJUS által esetenként megállapított jogdíj fizetendő.
12. A jelen jogdíjközleményben megállapított jogdíjak mértéke figyelembe veszi a jelen jogdíjközleményben meghatározott felhasználások során védett és nem védett művek felhasználása egyaránt megtörténik. Ha a felhasználó bizonyítja [Szjt. 92. § (3) bekezdés], hogy a felhasználás - figyelemmel az át- és feldolgozott művekre is - kizárólag olyan műveket, illetve hangfelvételek bármely nyilvánossághoz közvetítésével [Szjt. 77. § (1) bekezdés] járó nyilvános előadás esetén, kizárólag olyan előadásokat vagy hangfelvételeket érint, amelyek mindegyikére nézve a védelmi idő eltelt, a felhasználás fejében jogdíjat nem kell fizetni.
13. A jelen jogdíjközlemény szerinti engedélyezés nem terjed ki a színpadra szánt irodalmi művek és zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik, valamint a szakirodalmi művek és a nagyobb terjedelmű nem színpadra szánt szépirodalmi művek (pl. regények) teljes terjedelemben történő előadására [Szjt. 25. § (3) bekezdés].
14. A jelen jogdíjközleményben meghatározott jogdíjak az áfa összegét nem tartalmazzák. A jogdíjat a törvényes áfát is tartalmazó összegben kell megfizetni.
15.1. A jelen jogdíjközlemény értelmében gépzene-felhasználás a zenemű érzékelhetővé tétele bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel [Szjt. 24. § (2) bekezdés b) pont]. Gépzene-felhasználás többek között: - rádió, televízió műsorának lejátszása (hangszóróval történő megszólaltatása, illetve képernyőn való megjelenítése) rádiókészülék, televíziókészülék vagy egyéb erre alkalmas készülék útján; - a zenemű - analóg vagy digitális hordozón vagy bármilyen formátumú digitális fájlként rendelkezésre álló - példányának lejátszása magnó, lemezjátszó, music-center, videó-lejátszó, CD-, CD-ROM-, képlemez-, DVD-lejátszó, mp3 lejátszó, egyéb hordozható zenelejátszó készülék, számítógép, zenegép, számítógép alapú zenegép vagy egyéb erre alkalmas készülék útján; valamint - bármilyen módon, ideértve bármilyen számítógépes hálózat útján közönséghez közvetített zenemű lejátszása számítógéppel vagy egyéb erre alkalmas technikai eszközzel.
15.2. Jelen jogdíjközlemény értelmében élőzene-felhasználás a zeneművek személyes előadóművészi teljesítménnyel megvalósuló nyilvános előadása [Szjt. 24. § (2) bekezdés a) pont].
IV. Fejezet
A JOGDÍJKÖZLEMÉNY IDŐBELI HATÁLYA
A fenti jogdíjközlemény 2009. január 1-jétől 2009. december 31-ig hatályos. ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület * * * Az ARTISJUS által megállapított szerzői jogdíjakat az Szjt. 90. § (2) bekezdése alapján jóváhagyom:
Dr. Hiller István s. k., oktatási és kulturális miniszter
nevében eljárva:
Csák Ferenc s. k., kultúráért felel?s államtitkár
|