Az üres hanghordozók után fizetett jogdíjak jogalapjáról

1. Történetileg

Amikor 1886-ban a szerzői jog alapegyezményének számító Berni Uniós Egyezményt elfogadták (ezen egyezménynek jelenleg több mint 150 ország a tagja), rögzítették, hogy a szerzőt megilleti a kizárólagos jog, hogy művéről bármely módon és formában többszörösítés csak az ő engedélyével készüljön. Ezen alapvető jog alól kivételt jelent a szabad felhasználás, azon belül - szintén nemzetközileg elfogadottan - az ún. "magáncélú másolás". Ez azt jelenti, hogy a művekről mégis - mindenfajta engedélykérés nélkül - készíthető magáncélra másolat, ha ez jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.

Ugyanakkor látni kell, hogy e két szabály együttes alkalmazása régen egészen mást jelentett, mint ma. A zeneművek többszörözése - a nyomdai többszörözésen túl, amely mindig engedélyköteles tevékenység volt - abban az időszakban legfeljebb a kotta kézírásos másolását jelentette.

Megjelentek azonban az 1920-as évekkel kezdődően az elektromos hangfelvételi módszerek; fokozatosan vált egyre egyszerűbbé és olcsóbbá a hangfelvételek (később a képfelvételek) otthoni másolása. Mára már - a kétkazettás magnókon túl a CD-írók elérhető árának köszönhetően - mindennapos a hangfelvételek (illetve a rádiós- televíziós közvetítések), filmek, stb. otthoni többszörözése. Tehát míg a szabad felhasználást lehetővé tevő szabály változatlan maradt, a technikai környezet alapvetően megváltozott.

2. Elméletileg

Az említett Berni Uniós Egyezmény 9. cikkének (2) bekezdésében kimondja: "Az Unióhoz tartozó országok törvényhozó szervei jogosultak arra, hogy különleges esetekben lehetővé tegyék a (...) művek többszörözését, feltéve, hogy az ilyen többszörözés nem sérelmes a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit." Ez az ún. "háromlépcsős teszt", ami azt jelenti, hogy egy szabad felhasználás is csak annyiban mentes az egyedi engedélykérés alól, amennyiben

i) különleges esetre vonatkozik (a törvény által taxatíve meghatározott esetekben)

ii) nem veszélyezteti a mű rendes értékesítését és

iii) indokolatlanul nem sérti a szerző jogos érdekeit.

A technikai fejlődés során egyértelművé vált, hogy a magáncélú másolatok készítése világszerte olyan mértéket öltött, amely már sérti a szerzők és más jogosultak jogos érdekeit. Két lehetőség állt tehát a jogértelmezők előtt - az elmélet fényében:

A.) mivel a szabad felhasználásra vonatkozó általános szabályok alapján az otthoni magáncélú másolás már nem minősíthető szabad felhasználásnak, minden egyes ilyen többszörözés egyedileg engedélyköteles; mindenki, aki enélkül otthon másolatot készít, szerzői jogot sért;

B.) egy meghatározott díjazást kötnek e magáncélú másolásokhoz, ezzel a problémának "kihúzzák a méregfogát" (mert a jogosultakat megfelelően kompenzálja a szabad felhasználásból eredő károkért), azaz a jogdíj megfizetésével mégis szabaddá teszik e felhasználást.

Egyre több ország jogalkotása döntött úgy, hogy igazságosabb egy átalányjogdíjat bevezetni az üres hanghordozókra, mint minden egyes otthoni másolatkészítést jogsértéssé, és ezzel majdnem minden állampolgárt jogsértővé nyilvánítani. (Magyarország az elsők között vezette be e jogdíjnemet az 1980-as évek legelején. Jelenleg gyakorlatilag az összes nyugati állam alkalmazza ezt az intézményt.) [Magyar szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. tv. (a továbbiakban: Szjt.), 33.§ (2) bek.]

3. Az érdekek tükrében

A világ hangfelvétel-előállításának piaca 5 nagy hanglemezkiadó kezében van. Számukra volt talán a legnyilvánvalóbb sérelem a másolatkészítések említett elterjedése. A szerzők számára is problémát jelentett a nagy mennyiségű magáncélú másolat. (Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a "magáncél" nem csak személyes célt, hanem rokoni, baráti, ismerősi körnek történő szabad másolatkészítést jelent.) Természetesen nem minden magáncélú másolat "váltja ki" egy gyári példány megvásárlását, de az is evidens, hogy ezek a magáncélú másolatok anyagi sérelmet okoznak a jogosultaknak.

4. A gyakorlatban

Természetesen a gyakorlatban felmérések előzték meg - és folyamatosan ellenőrzik - az üres hordozókra másolt jogvédett anyagok hozzávetőleges arányát. Azon hang- és képhordozókra, amelyek kizárólag olyan készülékekhez használhatóak, amelyeket rendeltetésszerű felhasználás esetén nem használnak művek másolatának magáncélú készítésére, nem terjed ki a jogdíj (pl. stúdióberendezés, diktafon). A bevezetésre került jogdíj megfelelő arányban szétosztásra kerül zeneszerzők, írók, előadóművészek, hangfelvétel-előállítók, filmelőállítók, filmalkotók, képzőművészek között.

A szerzői jogdíj nem adó. Sem célja, sem meghatározása, sem címzettje, sem rendeltetése alapján nem az. A díjfizetés az egyes ember szintjén - az adókhoz valamelyest hasonlóan - valóban nem egyenesen arányos a felhasználás (a magáncélú másolás) valódi mértékével, emiatt ezen a szinten tűnhet akár igazságtalannak is. Össztársadalmi méretekben gondolkodva azonban jelenleg nincs hatékonyabb módja a jogosultak és a felhasználók érdekei egyensúlyban tartásának. Az elviekben a magáncélú másolásokhoz kapcsolódó díjakat pedig csak úgy lehet a gyakorlatban is valóban megtörténő másolásokhoz kötni, ha a jogdíj e szabad

felhasználási cselekmények eszközéül szolgáló üres hordozók árába - Magyarországgal ellentétben sok országban a hangfelvétel másolásra alkalmas készülékek, hardverelemek árába is - átalányként épül bele.

Az üres hang- és képhordozók esetében - a felmérések tanúsága szerint - kisebb arányú azon felhasználások száma, amely nem jogvédett anyagok másolását célozza. A jogdíjmérték meghatározásánál pedig figyelemmel kell lenni az egyes további tényezőkre (pl. a jogvédett anyagok felhasználási aránya, a hordozók ára) is.