Szerzo

A kilences

Valahová indul, érkezik
Megáll, szembejön a Kálvin tér
Belebotlik a hegedű hangjába
A kilences busz menetidejébe
Az utolsó órába, amikor még jön
Leszállnak az emlékek
Valahogy felkerül, talán felszáll
Az Astoria felé hegedüli őt egy Sztravinszkij-melódia
Mintha a Deák tér felé vezetné az élet
Az ellenkező irányba
Végállomás
Szól a hegedű a lelkében
Vagy lentről a metró felől
Kalapot tart elé a Pierrot-képű
Elveszi hegedűjét, lejátssza a meg nem tanultat
Képzeli mindezt, miközben valahová indul
Kalapját lengeti, mert szél is van
Elveszi tőle
Az utolsó busz még visszamegy
Visszaszáll vagy csak felkerül
A Kálvin téren kigyúltak a fények
Világít a játékbolt
Emlékszik a nevető babákra
S arra az egyre, aki nélkül ma fel nem száll
A kilencesre
Élet és Irodalom 2006 04. 28.

Ki - az - ki

Ki az, ki távolról úgy néz ki, mintha te volnál?
Csak én vagyok
Arcodat viselő önmagamra vágytam benned

Szösszentő Ámor, 2002, Accordia

Megszületett már az igazim?

Megszületett már az igazim?
Merre van?
Jeleket küldött, mint az istenek
Pajkosan bujkál a félig termő fák között
Néha túl szép alakba öltözik
Megtéveszt, meggyötör
Mozgat hozzám közeli tündéreket
Rímekké formálja magát
Meztelenül alakoskodik valamelyik dimenzióban
Aztán csak annyit mond: Nem én voltam

Szösszentő Ámor, 2002, Accordia

Sikkantás

Romantikát böffen a sikkantás
Elröhög ottan egy hang
Rászól
Szól, te ki vagy, szól, szól te ki vagy
Sikk-sikk, nem mondja tovább
Antás, böffen oda, szól egy hang
Antás nem, sipitozza a sikk
Antás már nem, böfögő visító
Éktelen antás, nem sikk, sikk
Visít ó, visít ő, viszi el, viszi fel
Hangon rezeg fenn, felette, visszaveri
Sír sikiítón a sikkantás
Adja magát, már vissza se szólnak
Mondtam ugye, mond-mondtam ugye
Sír sipitozva
Antás nem
.kell antás, kell más, sipítozni más nem
Nem fog tehelyetted
Hang hall nyikorog
Hang hall fele nyik

Szösszentő Ámor, 2002, Accordia

Van az úgy néha

Van az úgy néha, hogy nincs sehogy sem
Vagyok és várom, jön-e a busz
Vagyok és várok, és jön majd a levegő
Szívom, és szívom, és süt is a Nap
Tavasznak hívják, sőt márciust írunk
Verset is írunk, meg számlák sorát
Azt csak kitöltjük, az időt kitöltjük
Számla vagy idő, vagy valami más
Vagy napszúrást kaptam, vagy vakít a hó
De nincs is már tél, sőt nincs is még nyár
Valami van, és vagyok itt én is
Az meg ott úttest, az meg kocsi
Leírtam mindent, a többit meg élem
Vagy kezdem elölről, míg meg nem unsz
Mert van az úgy néha, hogy nincs sehogy sem
Vagyok, és várom, jön-e a busz

Élet és Irodalom 2006 04. 28.


	A kilences Valahová indul, érkezik Megáll, szembejön a Kálvin tér Belebotlik a hegedű hangjába A kilences busz menetidejébe Az utolsó órába, amikor még jön Leszállnak az emlékek Valahogy felkerül, talán felszáll Az Astoria felé hegedüli őt egy Sztravinszkij-melódia Mintha a Deák tér felé vezetné az élet Az ellenkező irányba Végállomás Szól a hegedű a lelkében Vagy lentről a metró felől Kalapot tart elé a Pierrot-képű Elveszi hegedűjét, lejátssza a meg nem tanultat Képzeli mindezt, miközben valahová indul Kalapját lengeti, mert szél is van Elveszi tőle Az utolsó busz még visszamegy Visszaszáll vagy csak felkerül A Kálvin téren kigyúltak a fények Világít a játékbolt Emlékszik a nevető babákra S arra az egyre, aki nélkül ma fel nem száll A kilencesre Élet és Irodalom 2006 04. 28. Ki - az - ki Ki az, ki távolról úgy néz ki, mintha te volnál? Csak én vagyok Arcodat viselő önmagamra vágytam benned Szösszentő Ámor, 2002, Accordia Megszületett már az igazim? Megszületett már az igazim? Merre van? Jeleket küldött, mint az istenek Pajkosan bujkál a félig termő fák között Néha túl szép alakba öltözik Megtéveszt, meggyötör Mozgat hozzám közeli tündéreket Rímekké formálja magát Meztelenül alakoskodik valamelyik dimenzióban Aztán csak annyit mond: Nem én voltam Szösszentő Ámor, 2002, Accordia Sikkantás Romantikát böffen a sikkantás Elröhög ottan egy hang Rászól Szól, te ki vagy, szól, szól te ki vagy Sikk-sikk, nem mondja tovább Antás, böffen oda, szól egy hang Antás nem, sipitozza a sikk Antás már nem, böfögő visító Éktelen antás, nem sikk, sikk Visít ó, visít ő, viszi el, viszi fel Hangon rezeg fenn, felette, visszaveri Sír sikiítón a sikkantás Adja magát, már vissza se szólnak Mondtam ugye, mond-mondtam ugye Sír sipitozva Antás nem .kell antás, kell más, sipítozni más nem Nem fog tehelyetted Hang hall nyikorog Hang hall fele nyik Szösszentő Ámor, 2002, Accordia Van az úgy néha Van az úgy néha, hogy nincs sehogy sem Vagyok és várom, jön-e a busz Vagyok és várok, és jön majd a levegő Szívom, és szívom, és süt is a Nap Tavasznak hívják, sőt márciust írunk Verset is írunk, meg számlák sorát Azt csak kitöltjük, az időt kitöltjük Számla vagy idő, vagy valami más Vagy napszúrást kaptam, vagy vakít a hó De nincs is már tél, sőt nincs is még nyár Valami van, és vagyok itt én is Az meg ott úttest, az meg kocsi Leírtam mindent, a többit meg élem Vagy kezdem elölről, míg meg nem unsz Mert van az úgy néha, hogy nincs sehogy sem Vagyok, és várom, jön-e a busz Élet és Irodalom 2006 04. 28.